Platón szerint a Teremtésben minden léleknek volt párja, egybegyúrva férfi és nő, közös, szétválaszthatatlan egységet alkotva. Zeusz viszont rossz szemmel nézte ezt a tökéletességet és minden tökéletes lelket kettészakított, akik a földön bolyongva keresik a lelkük másik felét. Mikor először megpillantottam Őt, tudtam hogy megtaláltam, megleltem a lelkem másik felét, a jobbikat. Igazán szeretni csak Őt vagyok képes, sokkal jobban mint saját magamat. Ha úgy hozná a szükség, a saját életemet is feláldoznám érte. Ha nincs mellettem az egész létezésnek nincs értelme.
Sok mindenen keresztül mentünk már, sok mindent megéltünk együtt. Nem feltétlen a mostani életünkben, hanem abban a rengetegben, amit már leéltünk együtt. Újra és újra egymásra találunk és egyesülünk az örökkévalóságban. Nem félek a haláltól. Nem fogom fel elmúlásként, hanem valami új, valami más kezdeteként. Általa átlépünk egy új létezésbe, ahol megint indul a kalandos keresgélés, és tudom hogy majd megint megtaláljuk egymást. Ez eleve elrendeltetett.