Kicsit még idegen itt az élet. Hiába van mellettem Ő, akkor is. Normális ez? Gyanítom igen. Nem az hogy visszavágyom a régi életembe, erről igazából nincs szó. Csak most majd teljesen új szokásokat kell kialakítanunk. De ez így van rendjén.
Melankolikus este van. Egyedül vagyok, dolgozik. Régen szerettem egyedül lenni, le bírtam foglalni magam. Fiatalabb koromban. De ahogy idősebb leszek úgy igénylem egyre inkább a folyamatos társaságot. Már nem szeretek annyit a gondolataimba mélyedni. Egyedül nem. 
Régen szinte mindent egyedül csináltam. Mostanra hozzászoktam hogy mindig mellettem van. Még ez a pár óra míg nincs velem, ez is fura.
Jó lenne egy időgép, amivel visszamehetnék 10-15 évvel ezelőttre, és először is lekevernék egy pofont a régi önmagamnak, utána pedig átölelném. Pofon amiért elrontja az életét, és ölelés azért hogy bízzon benne lesz ez még jobb.És nemcsak magamat látogatnám meg, elmennék Mamihoz is azon a bizonyos vasárnap délutánon. Nem hagynám magára, nála is aludnék. Talán ha ott lettem volna azon a hétfő reggelen akkor hamar észreveszem hogy nincs jól és hamarabb jönnek a mentők. És talán nem halt volna meg még azon a héten. Mennyi ha az életemben, mennyi baklövés. Nem búcsúztam el tőle. Haraggal váltunk el,és másnap elvitte a mentő.Csak a koporsóban láttam viszont. Bár felkelt volna és elkezd kiabálni velem! Akkor abban a percben bármit odaadtam volna ezért. A fájdalom enyhül, de soha meg nem szűnhet. Ez nem.Életem végéig együtt kell éljek ezzel. 

Hát elkezdtem. Összepakolni. Vár az új élet.
Azt mondta egyszer egy bölcs ember, hogy mindig csak annyi személyes holmink legyen, hogyha valami miatt nagyon gyorsan kellene odébbállnunk, akkor a pakolást 3 óra alatt maradéktalanul lebonyolíthassuk. Rájöttem hogy ez butaság. Ha valahol szeretünk élni, és az otthonunknak nevezzük, és belakjuk teljesen (legyen az ház. lakás vagy csak egy szoba), akkor képtelenség mindent 3 óra alatt összecsomagolni. Vagyis lehetséges, de akkor tényleg csak a ruháink dobáljuk bele egy bőröndbe és futás..
Elkezdtem, de nem tudom mikor fogok a végére érni. Annyi minden van amit vinni akarok..legjobb lenne ha az egész házat úgy ahogy van becsomagolhatnám. Az utcát is a szomszédokkal...Szeretek itt élni. De nem félek a változástól. 

Platón szerint a Teremtésben minden léleknek volt párja, egybegyúrva férfi és nő, közös, szétválaszthatatlan egységet alkotva. Zeusz viszont rossz szemmel nézte ezt a tökéletességet és minden tökéletes lelket kettészakított, akik a földön bolyongva keresik a lelkük másik felét. Mikor először megpillantottam Őt, tudtam hogy megtaláltam, megleltem a lelkem másik felét, a jobbikat. Igazán szeretni csak Őt vagyok képes, sokkal jobban mint saját magamat. Ha úgy hozná a szükség, a saját életemet is feláldoznám érte. Ha nincs mellettem az egész létezésnek nincs értelme.
Sok mindenen keresztül mentünk már, sok mindent megéltünk együtt. Nem feltétlen a mostani életünkben, hanem abban a rengetegben, amit már leéltünk együtt. Újra és újra egymásra találunk és egyesülünk az örökkévalóságban. Nem félek a haláltól. Nem fogom fel elmúlásként, hanem valami új, valami más kezdeteként. Általa átlépünk egy új létezésbe, ahol megint indul a kalandos keresgélés, és tudom hogy majd megint megtaláljuk egymást. Ez eleve elrendeltetett.

Az emberek újra és újra megszegik a szavukat. Én sem vagyok ezzel másképp. És a legnagyobb baj hogy az ígéret amit áthágok azt magamnak tettem. Ez az életben a legrosszabb, mikor saját magunk előtt bukunk el.

Körvonalazódnak lassacskán a dolgok. Lakás, költözés, új élet. Izgalmak. Félek, de ez egészséges félelem :)

Mikor majd először a karomban tartom. Mázas lesz és nagyon fog sírni. És én nagyon fogom szeretni. Mikor majd szenvedek azért hogy Ő élhessen. A szerelem gyümölcse. A Mi csodálatos szerelmünké.Félek. Rettegek. :) Talán végig se fogom tudni csinálni. Bár, az már akkor és ott nem lesz kívánságműsor.
Alig várom hogy átölelhessem. és Ő azt mondja nekem "Szeretlek Anya". Mondjuk arra még várni kell jó pár évet. Nem vagyok türelmetlen. Csak túlérzékeny. Megtanultam hogy mindennek eljön az ideje. Még pár évnek el kell telnie, hogy teljesüljön az álmunk, a vágyunk. De a várakozás édes. Mert van értelme. :)

Amit most írni fogok arról nem beszélhetek senkivel. Igazából nem titok, vagy hasonló dolog, csak az emberek szimplán prűdek vagy félnek, vagy nem is tudom. Szóval lényeg a lényeg hogy én személy szerint szeretek temetőbe járni. Rakhatnám a szereteket idézőjelbe, kezdhetnék mentegetőzni, de nem fogok. A legtöbb ember akit valaha ismertem vagy kötődtem hozzájuk, már sajnos ott van. Jó oda kimenni, még ha tudom hogy a lelkük már messze jár, mesélni nekik, sokszor jobban "meghallgatnak" mint az élők. Jó sétálni az árnyas fák alatt nyáron és élvezni a langyos szellő simogatását. Csend van és nyugalom. Sehol a világon nincs akkora nyugalom mint egy temetőben.
 És van ott még valaki. Van ott egy elhagyatott sír, egy fiatal lányé. 17 évesen halt meg az 1920-as években. Nem tudom hogy mi, de valamilyen fura erő odavonz újra és újra hozzá. Minden alkalommal ha ott járok meglátogatom, viszek neki virágot, Mindenszentekkor mécsest is kap. Tudni kell hogy sajnos nem látogatja senki, valószínűleg a szerettei rég meghaltak már vagy elköltöztek a városból. És én a pártfogásomba vettem. Takarítom a nyughelye környékét, és kapja a már említett virágokat. Van egy kép is a sírkövébe rakva ami őt ábrázolja. És hasonlít rám. Morbidan hangozhat, de tényleg hasonlít. Talán ismertem az előző életemben. Valószínűleg sose fogom megtudni, maximum ha befizetek egy karmautazásra, de azt hiszem az még odébb van. Nem is ez a lényeg. Csak jó gondoskodni ilyen szinten is valakiről. Tudom hogy tudja. És Ő is vigyáz rám cserébe. Kimondatlanul is Ő lett az Őrangyalom.

Annyira boldog vagyok. Annyira szeretem. Mennyire? Mindennél jobban. Elmondhatatlanul. Bármikor magamról beszélek, akkor nemcsak magamról hanem értelemszerűen róla is. Mert egyek vagyunk. Bármibe fogok, tudom hogy mellettem van és lesz. Én sose leszek egyedül. Úgy, ahogyan én is mindig mellette leszek. Én senkit nem tudok szeretni igazán rajta kívül. Persze szeretem a családom és a barátaimat is, de amit Ő iránta érzek, az annyira vegytiszta érzelem amit egyszerűen nem vagyok képes más iránt érezni. Mindig mindenki előtt áll és fog is míg csak élek.

Szeretem a hűvös szélben lengedező, frissen mosott ruhák látványát.

Akarom hogy ez az ajtó a MI életünkben szerepeljen kinyitva! Ugyanígy kinyitva!

Sírni tudnék. Hullámokban tör rám. Miért? Miért mérte ránk ezt a sors? Miért PONT ránk? Vétettünk valamit?Talán előző életünkben. Életeinkben. Én ebben nagyon hiszek. És abban is, hogy sok-sok világgal, hosszú életekkel ezelőtt találkoztam VELE először. Azóta újra és újra egymáséi leszünk minden újjászületésünkben. Talán minden életünkben átéljük ugyanezt? Borzalom belegondolni. Jöhetne már valami jó is. Lehet hogy tettünk valamit, ami miatt ezeket méri ránk a sors. De én ezt már nem akarom. Jobb életet akarok Vele. A másik felemmel. Imádkozom is. Egyszer már meg kell törnie a karmának. Muszáj. Nem tudok átlépni a következő életünkbe úgy, hogy visszük ezt magunkkal. Sok.

Erre már tényleg nincsenek szavak. Hiénák, piranhák. Mindez 3 nőben testesül meg. Utálatos dögök, pénzéhes szajhák...Utálom őket!!!
De nem sokáig lesz ez így. Szervezem már az új életünket. Tényleg új lesz. Minden tekintetben. Nem tudják még kivel kezdtek ki. :) 

Furcsa és nehéz bármit is írni. Ahogy mondani szokás: benne volt a pakliban. Gondolnunk kellett rá, még ha szokásommá is vált száműzni ezt a gondolatot az elmém leghátsó zugaiba. Az elválás nem volt törvényszerű, mégis bele kellett kalkulálnunk, hogy nem fog összejönni. Megpróbáltuk. Mi lett volna ha meg se próbáljuk..Akkor biztosan nem sikerülhetett volna.
Szétköltöztünk. Nem úgy alakultak a dolgaink ahogyan azt előzetesen gondoltuk. Munkák megszűnése, próbaidők meg nem hosszabbítása...Miért ilyen a világ? Miért kell mindent megnehezíteni? Az élet egyébként sem könnyű. 
Vegetálok. Nincs mellettem a nap 24 órájában. Nehéz. Túlságosan megszoktam, azt hittem hogy mostmár ez mindig így lesz. Semmire se tudok rendesen koncentrálni, érzem hogy megint kicsúszik a lábam alól a talaj. De nem szabadna hogy így legyen. Ez az önismeret hiánya nálam.
 Persze kibírjuk. Több ez köztünk mint egy szerelem. Ő a másik felem. 
Nem tudom szavakba önteni. Elkeseredtem. Visszalépésnek fogom fel. Kudarcként élem meg. nem szabadna, mert nem mi vagyunk az egyetlenek. De akkoris...Miért mindig Mi?

Miért mindig ÉN??

Mióta egyetemista vagyok először érzem úgy - elsőéves korom buzgalmát nem számítva - hogy lesz diplomám! Igen, össze fog jönni. Muszáj :) Érzem magamban az erőt. Csak kitartson júniusig. :) :P

Telnek a napok, a hetek. Jó régóta itthon vagyok. Eléggé semmirekellőnek érzem magam. Szeretnek, gondoskodnak rólam -mondjuk ki kerek-perec: eltartanak- én meg semmit se adok cserébe. Valahogy kicsúszott a lábam alól a talaj. Hagytam hogy kicsússzon. Már két éve hagyom hogy kicsússzon. Erőt kell vennem magamon. Majdnem úgy fogalmaztam hogy erőt kellene vennem. De ez nem így van. Mindenki a saját szerencséjének a kovácsa. A saját életünket csak mi irányítjuk, egyedül mi magunk befolyásoljuk. Le kell diplomáznom. Már tavaly le kellett volna, de annyira gyáva vagyok hogy nem mertem szembenézni senkivel és semmivel. A könnyebb utat választottam. De már jó régen elvált a könnyű út és a helyes út… Még csak huszonöt éves vagyok. Még előttem az élet. Megvalósítom az álmaimat, csak igazán akarnom kell és tennem kell érte. Sokat. Rengeteget. De már nem félek. Hiányzik a tanulás. Egy kicsit. Régen imádtam tanulni. Olvasni. Faltam a könyveket, a betűket, szomjaztam a tudást. Mára valahogy ellaposodott minden. Újra az a lány akarok lenni aki gimnazista koromban voltam. Aki minden délutánját a könyvtárban töltötte. Akinek a táskája minimum 5-6 könyvvel volt teletömve, de sose kapott felszólítólevelet mert maximum 2 hét alatt végzett velük, és hozta az újabb adagot.

És most jövök rá hogy csak rajtam áll. Ha én nem vagyok képes segíteni önmagamon, akkor senki más se lehet rá képes. De meg fogom oldani. Mindent meg fogok oldani. Mert képes vagyok rá. 

Írnom kellene. Mindegy mit, bármit, akármit. Regényt, verset, esszét, értekezést, vagy akár képeslapot, de egy étterem menüsorával is beérném, csak írjak. Írhassak. Jöjjön az ihlet. Ezen a téren rég elvesztettem önmagam. Mintha egy másik élet lenne amikor újságírónak készültem. Olyan távoli már, alig emlékszem. De talán azért távoli mert nem ez volt az utam. De lehet hogy a sütés se az. A cukrászat se. Mostanában ahhoz sincs kedvem. Nem találom a dolgok miértjét. Homály és sűrű tejfehér köd van az agyam helyén.

"Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt amit gondolsz. Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek.

Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod"."

/Gabriel Garcia Marquez búcsúlevele/

:)

Címszavak:

Tegnap Lúdlábtorta sütés és pizza. Unokaöcsém eszi a pizzámat közben mondja: Ez olyan mint amit a ....-ban (városombeli pizzéria) adnak. Mi kell még nekem több elismerés ? :)

Ja és költözünk. Jövő hétvégén. :) Alig várom. :) Csak Ő és Én :) Együtt. :)

Most meg befőzés ezerrel, épp sárgabaracklekvár rotyog a fazékban :)

Tudni kell rólam hogy imádok kávézni. Fiatalabb koromban -lásd 15-20 éves korig- egyenesen utáltam.Mert mindig keserűnek gondoltam és forró volt és meg se tudom igazából magyarázni miért. Csodálkoztam hogy Anyuék és Tesóm hogyan lehetnek annyira oda érte. Utána egyre többször nyúltam a kávéscsésze után, kezdetben csak kísérletezésből, és mostanra megszállott lettem. Nincs is jobb mint kora?:) reggel a Szerelmemmel egy közös latte. :) Ellenben a minap a boltban egy instant verziót vettem le a polcról (jelzem, sose voltam a híve) és megbabonázott. Persze össze se lehet hasonlítani a frissen főtt (urambocsá' frissen őrölt?? -van kávéőrlőnk de utoljára Nagyikám használtam vagy 10 évvel ezelőtt..) kávéval, de azért iható. Mi több finom :) Ma már a másodikat fogyasztottam el. Persze ez se tesz jót amúgyis magas vérnyomásomnak, de ez olyan szenvedély amiről nem akarok és nem is tudok lemondani. :) Szóval hajrá barna cukros nescafé (igen, ez a reklám helye :) )

Az a nagy baj az életnek nevezett létezéssel, hogyha elvesztünk valakit( vagy valakiket) akit nagyon szeretünk-és itt végleges elvesztésre gondolok, nemcsak arra hogy váratlanul másik városba költözik-utána már soha többé nem találkozhatunk velük. Soha sehol. Mondjuk ez így butaság mert még sohasem haltam meg és ebből kifolyólag nem is tudhatom hogy mivan odaát. Ha egyáltalán van valami. De kell legyen, olyan nincs hogy bizonyos ideig éltünk utána meg a nagy semmi van. Az energiamegmaradás törvénye is kimondja hogy energia nem vész el csak átalakul. És mi a létezésünk ha nem vegytiszta energia. Kell hogy valamivé váljunk ha elragad minket a halál. A tetteink, a gondolataink nem válhatnak egyszeriben semmivé. 
Hiányoznak a nagyszüleim. Nagyon régen éreztem ezt az érzést utoljára, de ma megjelent és nem bírok tőle szabadulni. Már nagyon régen meghaltak, de emlékszem minden egyes vonásukra, a szavaikra amikben néha megfeddtek de annál többször bátorítottak. Elmondhatatlanul hiányoznak. Egyikük nélkül 17 éve, a másikuk nélkül 9 éve vagyok kénytelen élni. És ez így nem jó. Másoknak még a dédanyjuk meg az ükanyjuk is él. Én meg 25 éves se vagyok még és már csak Anyuék vannak. Jó lenne néha nagymamás tanácsot kapni, úgy ahogy régen. És jó lenne ha tudnék beszélgetni Papával a régi időkről ahogy régen minden egyes nap. És mesélne a fiatalkoráról (1919-ben született, Mama meg 1921-ben).  A majorról ahol cselédek voltak, a huszárezredről ahol szolgált a második világháborúban, a Mamával köttetett házasságukról, a szabadkai évekről ahol a nagybátyáim felnőttek. A dédszüleimről. Dédapámról aki nagyon kemény és nyakas ember hírében állt, kőszívét senki se lágyíthatta. Feltételezésem hogy nekem sikerült volna. Legkisebb dédunokaként a családban. Újra látni akarom őket. Átölelni, hallani a hangjuk. De ez már nem lehetséges. Mondanám hogy majd egyszer valahol megint. De igazából nem hiszek benne. Marad a temetőbeli látogatás és az emlékek.

Könnyek. Bizonytalanság. Félelem. Hontalanság érzése. Kavarognak, örvénylenek a gondolatok. Szinte semmi sem biztos ebben az életben, csakis egyetlen dolog. Személy, érzelem. Ő. De ezenkívül káosz. Őskáosz.


"Lenni vagy nem lenni: ez itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?
Meghalni – elszunnyadni – semmi több;
S egy álom által elvégezni mind
A szív keservét, a test eredendő,
Természetes rázkódtatásait:
Oly cél, minőt óhajthat a kegyes.
Meghalni – elszunnyadni – és alunni!
Talán álmodni: ez a bökkenő;
Mert hogy mi álmok jőnek a halálban,
Ha majd leráztuk mind e földi bajt,
Ez visszadöbbent. E meggondolás az,
Mi a nyomort oly hosszan élteti:"

Ha véget vetsz neki akkor gyáva vagy. Ha tűröd akkor balfék. De ha magadnak csináltad és mostmár nem tudsz ellene tenni akkor meg egy épületes barom.
Nehéz az élet. És az a baj hogy a megoldás kulcsa bennem van. De nem találom! 

Mindennél jobban vágyom egy kislányra. Akire ha ránézek Őt és magamat látom. A szeme az apjáé lenne, a haja az enyém... A mosolya meg mindkettőnké. Loretta. Alig várom hogy a karjaimban tarthassalak. 

Üres nélküle a ház. Hiányoznak a szanaszét hagyott holmijai a fotelban, a kissé összegyűrt pizsama az ágyra dobva, a dohányfüst, ami finoman körbelengi, megszoktam, otthonos. Hiányzik a neszezése amint az ásványvizes palackért nyúl, és előbb nekem nyújtja kérek-e, és csak utána iszik maga is.Hiányoznak az együtt töltött órák. De nemsokára újra. együtt leszünk.

Senki se mondta hogy tökéletesek vagyunk. Az ember ilyen. Egyedüli és megismételhetetlen egyedüli és megismételhetetlen hibákkal. Persze sok embernek lehet ugyanaz a hibája (önzés, féltékenység, összeférhetetlenség stb.) de mégis saját maga számára, ahogy Ő azt megéli az egyedi. Olyan jó lenne hibátlannak lenni...nem felkapni a vizet minden ostobaságon, kicsit leszarni mindent, nevetni az egész világon. Kár hogy erre nem vagyok képes. Ott motoszkál bennünk a megoldás kulcsa, de a zár annyira elérhetetlen. Nem marad más mint a beletörődés, hogy így van. Addig van így amíg így kell lennie. Nem tovább. Próba ez is mint minden más az életben. Végsősoron minden ember akit életünk során megismerünk, alakít minket, formál és utat mutat. A saját lelkünk épülésére. Muszáj erre gondolnom. Mert ha nem ez lenne a szemem előtt, akkor kicsúszna a lábam alól a talaj. 

Ma megsütöttem Nigella Lawson híres-kedvenc csokitortáját. Igaza van Nigellának, valami káprázatosan finom. Könnyű, omlós tészta; tökéletes krém, semmi unott puding, csak jó minőségű étcsokoládé és tejföl na meg némi vaníliaesszencia. :) Maga a tökély. :)

A fogadott kislánykám ma kezdte az érettségit. Olyan büszke vagyok rá. Inkább a nővére lehetnék, hisz mindössze 7 év van köztünk, de egyszer azt mondta nekem, hogy olyan vagyok mintha a második anyja lennék. Meghatott. Sokszor mutattam neki a helyes utat, sok tanácsot adtam neki az évek során mióta ismerem. De énis rengeteget kaptam tőle. Örülök hogy ismerhetem. Ha majd lesz egy saját lányom, örülnék ha hasonlítana rá. :) Fura hogy már ennyire megnőtt, akkor kezdte a középiskolát amikor megismertem, és lám már az érettségi napja is eljött. De tudom hogy ő nem öregszik, csak felnő, ellenben én...:)


"Megszületünk, de életünk a halálhoz vezet. Mindössze egyetlen út áll előttünk, abból azonban korlátlan számú kijárat vezet."
/ Jean Sasson /


Csak rajtunk áll hogy hogyan használjuk ki azt az időt, amit kapunk és mire használjuk fel. Ő okos és már sínen van :) Ettől boldog vagyok. És remélem szép lassan a Mi életünk is belezökken abba a kerékvágásba amit megérdemelnénk végre. :)

Talán mégis létezik egy felsőbb hatalom, ami segít minket,ami egyengeti azt a sokszor rögös, akadályokkal teli utat, amit röviden Életnek nevezünk. 
Sokáig hittem hogy ez így van. Utána volt egy időszak, amikor elvesztettem minden bizonyosságot hogy ez igaz lehet. De mostanában megint kezdem érezni, hogy talán nem csak illúzió, hogy talán mégis van Valaki vagy Valami, ami nem hagyja hogy elvesszenek az álmaink, a vágyaink, hanem hozzásegít a megvalósításukhoz. Csak akarnunk kell. A "szeretném" az nem elég. Akarni kell. És bármi a miénk lehet.
Igaz a mondás, hogy ha igazán tiszta szívből akarunk valamit, akkor az egész Univerzum mellénk áll, hogy álmunkat megvalósíthassuk.
Úgy érzem az Világmindenség most a szövetségesünk. :)

Sose gyűlöltem még senkit úgy igazán. Az utálat az más, utálkozni lehet, nem szólni valakihez, csúnyát mondani rá a háta mögött, kinevetni. 

A gyűlölet más. Az sokkal mélyebbről fakad. A gyűlölet vegytiszta szeretet volt, de átváltozott. 

Nem tudtam hogy én képes vagyok erre. Úgy igazán. A szívem legmélyéből. De igen. Képes. Csak sajnos már emészt. Alapvetően vidám, aranyos, mosolygós ember vagyok, de most valami más is van bennem. Idegesség, feszültség, talán kicsi félelem is, bár egy oroszlán sohasem fél, vagy ha mégis akkorse mutatja, megvédi magát az élete árán is. A szavannán. Meg a képmutató emberek között is. Ha kell. És most bizony kell.

Amúgy sose voltam az a fajta aki rettentő módon kiállna az érdekeiért. Családban igen, de azonkívül..Semmi. Most viszont elementáris erővel tört rám az érzés, hogy meg kell védenem magam. 

Öltsük magunkra a köpönyegforgatás palástját. Tegyük fel a mosoly álarcát. És vegyünk be egy leszarom tablettát.

Van egy Lelki mannám. Nem tudom kinek mond ez valamit, lényeg hogy egy századeleji ifjúsági énekes-imádságos könyvről van szó. Aputól kaptam még régen, mikor még kislány voltam. Már jó 15 éve a birtokomban van. A minap előszedtem, fogalmam sincs miért. Talán mert hiányzik Isten, bár nem hiszem hogy ennek a segítségével fogok közelebb kerülni hozzá. Nem is ez most a lényeg, hanem az hogy megnéztem mikori kiadás. 1885. van a belső borítójába nyomtatva. Kíváncsiságból rákerestem a vaterán, hogy árulnak-e ilyesmit. Összesen 14 darabot találtam az aukciók között. Rákattintottam néhányra, mindegyik mellé oda volt írva hatalmas betűkkel hogy ritkaság! Megnéztem mikori kiadások, a legkorábbi 1925, de volt 1930-31.-es is. Ezekre írják ők hogy ritkaság. Majdnem felnevettem. Ha tudnák hogy nekem cirka 30-40 évvel korábbim van. De én sose adnám el. Olyan sok mindentől megváltam már ami fontos volt, ez olyan dolog amit őrizgetni akarok és majd odaadni a lányomnak. 

Megint elment valaki akit szerettem, aki fontos volt. Ma megint ravatalnál álltunk, ma megint elvitt néhány porszemet a szél, ami a sírjára dobott földkupacokból kiszabadult. Ma megint sírástól volt hangos a temető. Hányszor álltam már ott ugyanúgy. Csak a korom volt más. De mindig minden ugyanúgy van. Virágok, fojtott suttogás, kisírt szemek, és a tömjén. Ég a tömjén, fújja a szél a lángokat de el nem olthatja. Mert míg nem felejtünk, addig a lángokat nem bánthatja a szél.

Ilyenkor eszembe jut, hogy milyen lesz majd a sajátom. Vajon milyen lesz. Vajon sírnak majd felettem is, vajon eljönnek? 

Ha majd eljön aminek el kell jönnie, őrangyallá szeretnék lenni. Szeráf akarok lenni ha eljön az ideje. És az itt maradó szeretteimre vigyázni. Lehet hogy ez furcsa kérés és akár lehetetlen is. De szép idea. Talán meghallgatják odafönt a kérésem.

" Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. "

/ Gabriel Garcia Marquez /

Annyira szeretem.
Szeretem az érintését, a kezét a kezemen, ahogy símogat. A csókja ízét , az illatát, a tekintetét amikor reggel először rámnéz. 
Imádom a gondolatait, a véleményét, és azt hogyha valamit megmond az úgy van és nincs mellébeszélés. 
Imádom a szerelmét irántam, ami oly határtalan mint a csillagos éjszakai égbolt. És az én szerelmem iránta végtelen.
Mi összetartozunk a szó legnemesebb és legszorosabb értelmében. Ez az égben köttetett. Nem most, és nem 20 hónapja mióta együtt vagyunk. Hanem sokkal régebben. Életekkel, világokkal ezelőtt. A Mi lelkeink egyek., összetartoznak. 
Örökre.

Ma kaptam levelet amibe azt írták nekem amire számítottam :))) Szóval örömködök és tervezgetek és imádom a Szerelmemet :) Plusz holnap Lúdlábtortát sütök így nagybetűvel :P És szombaton össznépi névnapi buli nagy lezabálással és rengeteg sütivel :) És mindjárt húsvét, gondolkodok valami fincsi húsvéti tortán meg szuflén :) És mindjárt május :) <3 Alig várom!!! VÉGRE :)  Most kicsit szomorú az idő de nem érdekel mert izomláza van a hasamnak ami azt jelzi hogy jót tesz neki a felülésezés és olvadnak a kilók. Na jó ebben nem vagyok teljesen biztos de adtam magamnak 3 évet úgyhogy nem aggódom mert nagyon jó úton haladok. :)
Minden úgy van jól ahogyan van :)

A Szerelmemmel határozottan olyanok vagyunk, mint a nagyra nőtt gyerekek. :) Tél elején felfedeztük magunknak a Saga tea örömeit, akkoriban napi 4-5 csészével is képesek voltunk meginni. Mi, akik egyébként nem annyira rajongunk a teáért. Teszem hozzá ez az őrület nem tartott tovább 2-3 hétnél.
Utána következett a Globus mexikói melegszendvicskrém iránti közös szerelmünk, ami "csupán" három egymást követő estén létezett, utána kihűlt a rajongás :)
A hétvégén az egészséges életmód hívei lettünk egy nagy tál piacon beszerzett zöldséggel (na meg egy óriás tábla Milka mogyorós fehércsokival, de ezt csak halkan jegyzem meg. Na igen a csoki az örök imádat. )
Kíváncsi leszek hogy mi lesz a következő a listán :P
Ez most csak azért jutott eszembe, mert már majdnem nyúltam a szekrénybe egy meggyes Saga teáért, de rájöttem hogy ahhoz is lusta vagyok hogy teát főzzek. :) 

"Mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik."
/ Paulo Coelho /


Na igen, de ha az ember mászik pár métert felfelé és minduntalan visszacsúszik, akkor kedve lenne hozatni egy buldózert, és eldózerolni az egész hegyet. Nincs hegy nincs több akadály. 

Neil Young: Philadelphia

Szerelem :) <3

Előszedtem a régi párologtatómat, az a tipikus alul teamécses, felül kis víztartó tálka. Egy szép kis kemencét formáz. Mivel illóolajom jelenleg nincs itthon, ezért csináld magad módon facsartam citromlevet és egy nagyon kicsi vízzel elkeverve alágyújtottam :) Sok illata még nincs, de a megfázásomnak jót fog tenni. És mivel a lángocska a számítógép mellett van, így még a kezem se fázik annyira mikor fogom az egeret. Dupla élvezet :)

<3 Latte macchiato <3, Zewa Deluxe Perfume <3, Magam gyúrta és sütötte Pizza <3, Csokidarabos -csokikrémes muffin <3, Little White Dress perfume <3, Bebe <3

Egyszer egy olyan házban fogunk élni, aminek a kapujától a bejárati ajtajáig allé vezet fel. Nyírfa vagy tiszafa, de az sem baj ha tölgyfa...:)

Mostan antik hajóládákról álmodozom...

Ja meg diétáról. Ma jutott eszembe hogy aktuális lenne felkeresni a háziorvosom laborbeutaló kérésének okán, de rájöttem hogy nem merem. Még karácsony előtt a lelkemre kötötte hogy fogyjak 5 kilót!!! , és ha ez megvan akkor újra nézünk egy vérképet. Na persze karácsony előtt. Ki is ment a fejemből, de ma megrohamoztak az emlékek és a szorongás. Nemhogy fogynom nem sikerült, hanem szerintem még híztam is. :) Tuti letolás, úgyhogy még pár hónapig hanyagolom a rendelőintézetnek még a környékét is. :)

Ma 18 hónapja. :) 
Ma másfél éve, hogy enyém a világ legtökéletesebb FÉRFIJA :) Még mindig alig hiszem el hogy Ő mellettem van. A sajátomnak mondhatom, és ÖRÖKRE az enyém marad. :)

Ma megint ügyködtem. Kötény fel, liszt, cukor, tojás előkap, és megszületett kicsiny családom nagy kedvence, a Citromos holdacska névvel illetett finomság. :) Sajnos elég ritkán kerül a sütőnkbe, mert 11 tojás kell hozzá. :) De azért néha megsütjük :) Ma pont ennek a napja volt. :)

Telnek a napok és Én egyre türelmetlenebb vagyok. Lehetne már május. 

Cukrász akarok lenni. Régi álom ez, már az idejét se tudom mikor döntöttem el. Talán akkor kezdődött ez a soha véget nem érő szerelem, amikor ANYA először segített felmászni a konyhaszékre, és én végre belenyomhattam az ujjaim a felvert kalács tésztájába...Vagy talán akkor, amikor életem első piskótáját megsütöttem több-kevesebb sikerrel. Igaz, olyan is volt hogy véletlen a felvert habot kifelejtettem a masszából és a végeredmény egy lapos összeaszott valami lett. :) De mára ezeket a hibáimat kinőttem. Szerénytelenség nélkül állítom hogy finom a piskótám :) Legalábbis manapság már nem felejtem ki belőle az egyik legfontosabb hozzávalót :)
Példaképem Eric Lanlard. Szerintem Ő a világ legjobb cukrásza. Aki már végignézett egy epizódot valamelyik tévés szerepléséből, az tudja hogy valóban Ő a legjobb. Nincs még egy olyan cukrász aki annyira nagy szeretettel képes kavargatni a forró tűzhelyen az égetett tésztát mint Ő. :) Egyszer a nyomdokaiba lépek, és magam is hasonlóan lélegzetelállító tortákat fogok alkotni. :)
Tőle származik az a mondás is, hogy " Nem lehet addig cukrász valaki, amíg nem tud tésztát gyúrni". És ebben nagyon igaza van. A Szerelmem tudna mesélni a tésztagyúrási képességeimről. :) A pizzámat mindenesetre szereti :)
Már gondolkodom hogy holnap mi kerüljön terítékre. :)

A nagy terveket egy kicsit kisebbekre cseréltük. Ilyen az amikor 2000 km leredukálódik 60-ra. De a lényegen nem változtat. A tervek nem változnak, csak a megvalósítás fog másképpen kinézni. :)

December 31. Fordulópont. Új ötletek, gondolatok. fogadalmak. Réges-rég megfogadtam, hogy nem fogadok meg semmit, és tartom is magam ehhez. 

Nálam rendszerint januárban jönnek az új gondolatok. Meg az év többi napján természetesen. De a január mégis egy olyan hónap, amikor azt hiszem hogy mindent tiszta lappal kezdhetek. És kicsit valóban így is van. 

Nagy fába vágjuk a fejszénk. De ez engem annyi adrenalinnal tölt el, hogy akkor sem érezhetném jobban, ha egy hatalmas hím oroszlán üldözne a füves szavannán :) Izgulok, ideges vagyok és várakozom. És nagyon boldog vagyok. Ha ez sikerül, teljes mértékben megváltozik az Életünk. :) De miért is írtam a "Ha"-t ? Nincs "ha". Csak a tettek vannak és a győzelemben való hit, és a bizonyosság. Bizonyosság abban, hogy sikerül. Mi aztán nem fogjuk feladni, de nem ám. :) Végigcsináljuk úgy, hogyha visszatekintünk az Eseményre, akkor úgy érezhessük hogy megérte, és nekünk volt igazunk. Előre tudom hogy nekünk van igazunk. A kétkedők pedig nem érdekelnek. Csakis Ő érdekel és a tervünk. :) Ez a közös jövőnk :) Amit már előre imádok. :)

Szeretlek Szerelmem :) (L)